Zöld hajtás

Galéria

Mobilitás és környezet: Járműipari, energetikai és környezeti kutatások a Közép- és Nyugat-Dunántúli Régióban Eseménynaptára

Közös kutatás

A győri Széchenyi István és a veszprémi Pannon Egyetem közösen nyert járműipari, energetikai és környezeti alapkutatásokra három milliárd forintot. A Mobilitás és környezet program keretében tudományos kutatásokat végeznek, illetve az ezt szolgáló infrastruktúrát fejleszthetik. A két egyetem tanára is diákjai arra keresnek választ, a hogyan fejlődhet a járműipar úgy tovább, hogy ez ne járjon a környezetünk további jelentős terhelésével.

A járműipar fejlődése, az energia fogyasztás növekedése megállíthatatlan, ugyanakkor az ebből adódó környezetterhelés fenntarthatatlan. Ennek az ellentmondásnak a feloldását szolgálják azok a kutatások, melyek elvégzésre Pannon és a Széchenyi egyetem szövetkezett. A győri intézmény a pályázat négy fő pillére közül a gyártástechnológia fejlesztésében és a motorok hatékonyságának javításában vállal vezető szerepet.

Emellett a Pannon egyetemmel közösen végzik a mechatronikai kutatásokat, az üzemanyagok és kenőanyagok fejlesztésében pedig a veszprémiek a program vezetői. Ez a szoros együttműködés különlegességnek számít a hazai felsőoktatásban.

Az egy éves program eredményeit az intézmények szeretnék széles körben hozzáférhetővé tenni. Elsősorban az a közel nyolcvan cég, járműipari vállalkozás hasznosíthatja az új technológiákat, melyekkel az egyetem szorosan együttműködik.

A Revita Tv videója itt tekinthetó meg.