Zöld hajtás

Galéria

Mobilitás és környezet: Járműipari, energetikai és környezeti kutatások a Közép- és Nyugat-Dunántúli Régióban Eseménynaptára

Egy cél, két egyetem, három milliárd

Kiemelkedő jelentőségű szakmai programnak adott otthont december első napján a Széchenyi István Egyetem. A győri felsőoktatási intézmény és a veszprémi székhelyű Pannon Egyetem együttműködésében megvalósuló „Mobilitás és környezet" kutatási program célja a Közép- és Nyugat-Dunántúli régiók versenyképességének növelése, tőkevonzó és munkahelyteremtő képességének fokozása a két egyetem összehangolt kutatásai által, a kutatási kapacitások nemzetközi szintű fejlesztésével. A magyar gazdaság húzóerejét jelentő járműtechnológiai és energetikai iparágak fejlődését nagymértékben befolyásoló projekt révén - amelyet hárommilliárd forinttal támogat az Európai Unió és a Magyar Állam - a felsőoktatási intézmények fontos lépést tesznek a kutatóegyetemmé válás irányába.

Amint Dr. Palkovics László, a projekt kutatási igazgatója a rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón elmondta, a kezdeményezés hazai viszonylatban egyedülálló, hiszen egyrészt példaértékű az egyetemek közötti ilyen jellegű szoros partneri együttműködés, amelyhez természetesen arra is szükség volt, hogy ennyire értékesen egymásra találjanak a kutatási területek: az erőforrások és az azokat meghajtó üzemanyagok összehangolt fejlesztése, pontosabban az ezzel kapcsolatos alapkutatások elvégzése.

Másrészt a kutatások várható hatása is nagyságrendekkel kiemelkedik a hasonló programok sorából, hiszen az ország gazdasági felemelkedése részben a jelen projekt sikerességén is múlik. Nem véletlen, hogy hazánk két legjelentősebb vállalata, a MOL és az Audi Hungaria is részt vett a kutatási program kialakításában, míg az aktuális programon a Rába és a Magna-Steyr képviseltette magát.

Harmadrészt olyan közös fejlesztési szándék jelenik meg a két egyetem részéről, ami túlmutat az adott projekt megvalósításán.

Elkészült és a szakmai előadások kezdetén bemutatásra is került az az együttműködési stratégia, ami hosszabb távon kijelöli a Széchenyi István Egyetem és a Pannon Egyetem összehangolt kutatási tevékenységének alapjait.A délelőtt folyamán dr. Czinege Imre és Kristóf János intézményi kutatásvezetők bevezetőjét követően a projekt kutatási főirányaihoz kapcsolódó előadásokat hallgathattak a rendezvény résztvevői, délután pedig az ipari partnerek képviselői és a kutatók kerekasztal-beszélgetés formájában tartottak eszmecserét.

(Győri Nap)